Juventus 1897.
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Men
 
Hrek
Hrek : Juventus – Vicenza

Juventus – Vicenza

  2006.09.14. 16:20

Egy kis trtnelem, egy kis elzetes

Htvgn rendezik a Serie B msodik forduljt, amikor a Juventus azzal a Vicenzval mrkzik meg, akik az 1970-es vek msodik felben nagy rivlisai voltak a Juvnak. Paolo Rossi, mieltt a torini risokhoz igazolt volna, ebben a csapatban rt el nagy sikereket, ugyanis az 1977/1978-as szezonban a msodik helyen vgzett a Vicenza a Serie A-ban, rdekes tny, hogy ppen a Juventus mgtt. A versengst a 90-es vek vgn fellesztettk, amikor is a Vicenza egy trtnelmi gyzelmk utn bejutott az 1997-es Coppa Italia dntjbe, ahol a Juventussal tallkozott. A mrkzst a zebrk nyertk, 3-0 arnyban.

Br szombaton nem trfekrt s bajnoki cmekrt folyik majd a kzdelem, de mindkt csapatnak nagyon fontos lenne a gyzelem. A Juventus idegenben csak dntetlent rt el a Rimini ellen, a Vicenza pedig otthon kapott ki a sokkal jobb erkbl ll Genotl 2-0-ra, mely glokat szgletbl szereztk a vendgek.

A Vicenza mestere, aki volt a Torino edzje is, nv szerint Giancarlo Camolese, elszeretettel jtszatja csapatt 4-2-3-1 felllsban, s ha vdekez futballt jtszik, akkor ltalban a 4-4-1-1-es felllst alkalmazza. A Raimondo, Pietrabasi s Sgrigna tri segti tmadskor az egyetlen csatrt, Cavallit, akiknek mg a megbzhat prt alkot Zanini s Helguera ketts segthet be a kzpplyrl. Kt korbbi Toro jtkos gyel a vdelemre, Martinellira s Fissore, amg Francesco Scardina kzpplys klnleges emltst rdemel meg. A most 24 ves jtkos, mg a Juventus utnptls (Primavera) csapatban egytt jtszott Paroval s Guzmannal, m korbban eligazolt Torinbl s a Vicenza els csapatt vlasztotta.

 
Naptr
2025. Jnius
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
ra
 
Trsalg
 
Bannerek,trsoldalak
 
Ezek kzl egy biztosan te vagy.
Induls: 2006-04-29
 
Bannerem

     

 
A Gl

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.